A biztonsági ajtó minden tekintetben erősebb szerkezetű, mint az épületen belül bármilyen más ajtó. A biztonsági ajtó szerepe, hogy meggátolja az illetéktelen behatolást. Az ajtó és a hozzá tartozó vasalatok, pántok, szerepe és erőssége ugyanolyan fontos, mint maga az ajtó.
Üzletünk, a Kulcskirály, a legtöbb erős bejárati ajtóhoz értékesít minden olyan vasalatot, zárat, kilincset, ami előfordul. Az ajtógyártók lehetnek külföldi vállalatok, illetve hoznak be az országba nagyon sok import ajtót, valamint vannak hazai gyártású biztonsági ajtók is. A legtöbb bejárati ajtó, valamilyen erősebb, biztonságosabb zárral van ellátva, a legtöbb esetben többpontos záródással rendelkeznek.
A biztonsági ajtók zárjai lehetnek a bevésőzárak, illetve lehet maga a zárszerkezetet hajtó zárbetét is. Mind a kettőt biztonsági zárnak hívjuk. A zárbetét szerepe, hogy az ajtóban lévő zárszerkezetet megfelelően működtesse.
Többféle bejárati ajtózárral találkozhatunk. Egy kicsit elemezzük azokat az ajtókat, amelyeknek a zárját nálunk biztos, hogy meg tudja vásárolni, ha cserére lenne szüksége.
Kínai HiSec ajtózárak
Ebből a „biztonsági” ajtóból lett a legtöbb eladva Magyarországon, a kedvező ára és látványos kinézete miatt. Szinte mindenféle kínai ajtóhoz tudunk zárszerkezet, kilincset és zárbetétet biztosítani.
Műanyag többpontos biztonsági ajtók zárjait megtalálja a budapesti Kulcskirály zárszaküzletben. Ezekben az ajtókban a vasalatok lehetnek, Roto, G-U, Schüring, KFV, Vorne, és egyéb többpontos zárak. A biztonsági ajtó kilincseit kívülről nem lehet leszerelni, minden esetben belülről vannak rögzítve. A kilincs vagy pajzs külső síkjából a zárbetét ideális esetben nem lóghat túl 1-2 mm-nél többet.
Fa biztonsági ajtók
Elég nehéz elképzelni, de fából is készítenek igen erős ajtókat, ezek többszörösen préselt faforgácsból készülnek, és speciális ragasztóval is be vannak vonva. Rengeteg ilyen ajtót készít például a német Westag ajtógyár, és több száz lakásos társasházakat vagy lakóparkokat szórnak tele egyforma méretű, kinézetű biztonsági ajtóval. Ezekben erősebb a vasalat is, és a tok is acél, így kapja meg a tűzgátló minősítést is. Sok ilyen ajtóban cserélnek utólag zárat, mert a 10 éves használat során a zárszerkezet elfárad.
Acél biztonsági ajtó, hazai gyártás
Több magyar ajtógyártó készít biztonsági ajtót acélból, aminek a legkülönbözőbb a zárszerkezete. Sok esetben van egy erősített acélváz, és ez kap a megrendeléstől függően külső borítólapot, egyedi igények szerint. A zárszerkezet ezekben a biztonsági ajtókban többnyire tollas kulcsok verziójú, aminek a forgatásával egy- vagy több irányba is tudjuk zárni az ajtót. Ezek az ajtók igen erősek, masszívak, nehezek, fémes hangon záródnak. A Kulcskirályboltban a legtöbb ilyen biztonsági ajtózár megvásárolható.
Biztonsági ajtózárak cseréje házilag nem lehetetlen, de a hibás, hozzá nem értő beszerelésből adódó károkozás után a zárat nem cseréljük, nem vesszük vissza! Fontos, hogy a régi zár hibás működését kiváltó körülményt előbb meg kell szüntetni, hacsak nem kopásból vagy kulcselhagyás végett történik a zárcsere.
Sokan a biztonsági ajtók esetében lakáscsere vagy költözés után nem cserélnek zárat, hanem másoltatnak kulcsot. Ezt mi nem javasoljuk, mivel senki nem tudja biztosan a régi kulcsok számát és eredetét. Minden esetben javasolt a zárcsere!
A következő speciális márkákat forgalmazzuk
CR, Viro, Mottura, Moia, Cisa, Cerutti, SAB, MCM, Potent, Iseo, Securemme, Dierre – Atra, stb.
CR Serrature biztonsági ajtózár, acél biztonsági ajtóba szerelve, kéttollas kulccsal működtethető. Zárat és kulcsokat is tudunk adni, aki ilyen zárcserében gondolkodik. Költözés után minden esetben ajánljuk a zárcserét! Az olasz CR zárgyártó 10 év használat után mindenképpen zárcserét javasol, mivel a kulcsok elkoptathatják a lamellákat, és hibás működéshez vezetnek.
Viro és Cerutti biztonsági ajtózárak a budapesti Kulcskirály zárszaküzletben megvásárolhatók. Hosszú kéttollas kulcsok és egy nagyméretű zártest tartozik hozzá. Az ajtó előlapjából négy, kör alakú acéltüske fordul ki, annyiszor, amennyiszer a kulcsot elfordítják, általában négyszer. Ezeket a biztonsági ajtókat falappal burkolják, hogy a zárszerkezetből és a rudazatból semmi ne látszódjon. A Viro feliratot a legkönnyebben a kulcson tudjuk azonosítani. Ha valaki ilyen zárat használ, az elég régóta az ajtóba lehet szerelve, érdemes mielőbb a zárcserén elgondolkodni. A Viro tollas kulcsos zár helyére Cerutti zárakat tudunk adni, ami méretében, biztonsági fokozatában egy az egyben ugyanaz.
Mottura biztonsági zárszerkezetek a Kulcskirálybolt kínálatában.
Mottura zárral nagyon sok rácsot készítenek, rövid, kis fekete vagy kék műanyag feje van a kéttollas kulcsnak. A zár több irányba is zár egyszerre.
A nagyobb Mottura zárakat már biztonsági ajtókba szerelik, ezeknek az élettartam kb. 15 év, de érdemes a zárat lecserélni gyakrabban, ha sok kulcsot használnak hozzá, mert a kulcs idővel megeszi a zárszerkezetet. A Mottura kínálatában nagyon széles a választék, sok esetben vannak olyan Mottura zárak, amiknek a lamella kötegei cserélhetőek. Minden biztonsági Mottura zárszerkezet három darab kulccsal kerül eladásra, akinek kevés a három kulcs, helyeben tud nálunk még kulcsot másoltatni.
Cisa tollas kulcsos biztonsági zárak, a Masterdoor kínálatából. Többféle tollas kulcsos biztonsági Cisa zárszerkezet létezik, de kétfélét a Kulcskirályboltban szinte mindig lehet kapni. Az egyik a kódolható Cisa zárszerkezet, amelyben szerelés nélkül, kulcselvesztés vagy lakáscsere után, lecserélhető az összes hozzá való kulcs. A másik az úgynevezett fix lamellás változat, ez szerintünk jobb megoldás, de itt kulcselvesztés esetén zárat kell cserélni. A Cisa zárakat megtalálja a budapesti Kulcskirály szaküzletben. A gyári három kulcs helyben másoltatható.
SAB biztonsági ajtózár vásárolható a Kulcskirály szaküzletben. Közvetlenül az importőrtől tudjuk beszerezni a zárat, így a lehető legkedvezőbb árunk tudjuk ezeket értékesíteni. A SAB zárat nagyon könnyű azonosítani, a kulcsai műanyag fején jól olvasható a zárgyártó neve, a kulcsfeje fekete.
Iseo Serrature zárak, és zárbetétek a Kulcskirályból. Iseo Észak-Olaszország egyik legnagyobb zárgyártó vállalata, amely nemcsak biztonsági ajtózárakat készít, hanem bevéső zárakat, portál zárakat, illetve biztonsági zárbetéteket is. A legtöbb itthon használatos Iseo zárhoz a kulcskészítés nálunk nem gond. A Kulcskirály az Iseo zárak viszonteladója.