Saját hibánkból tanulva meséljük el a következő kis történetet.
Régebben cégünk székhelye is egy társasházban volt, így egy egyszerű beltéri postaládával rendelkeztünk. Igaz, hogy gyakorlatilag kültéren volt elhelyezve ez a beltéri postaláda, ám az elemektől mégis védett helyen, egy fal melletti beugróban, amely négy irányból volt védve. Csak szemből lehetett megközelíteni, mert jobbról, balról, felülről és mögötte is fal vette körül. Úgyhogy ameddig ott voltunk, bírta a gyűrődést.
Most egy házban vagyunk, ahol a kapubejáróra van felszerelve egy beltéri postaláda. Kültéren.
Nem tudjuk miért alakult így. Anno még építkezés folyt, és nem akartuk, hogy baja legyen, így beszereztük a legegyszerűbb lépcsőházi postaládát, és felszereltük azt, gondolván, majd később úgyis lecseréljük egy kültérire. Még nem cseréltük le, nem jutottunk el odáig. A cipésznek a legrosszabb a cipője, nem igaz?
Szóval az eltelt egy évben szegény postaláda kapott, szó szerint hideget, meleget, esőt, havat, 50 fokos tűző napsütést. Éppen tegnap nézegettem, be is kell vallanom, elég ramatyul néz ki szegény. De mit is várnánk egy beltéri postaládától kültéren?
Mállik róla a festék, az alján erősen rozsdásodik. Szóval nem kültérre való postaláda ez.
Postaláda vásárláskor bizony oda kell figyelni, hogy milyen postaládát veszünk és hová tervezzük azt felszerelni. Ha kint lesz a postaláda, akkor csakis kültéri változatot érdemes beszerezni, hiszen az korrózió elleni védelemmel van ellátva, a festése és az anyag is teljesen más, mint egy lépcsőházi postaládáé.
Ha nem akarnak hozzánk hasonló cipőben járni, akkor az eladóktól is kérdezzenek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a legmegfelelőbb változatot fogják megvásárolni!
Anyag-összetételüket tekintve, van már rozsdamentes (inox) változat, ami abszolút időtálló. Léteznek továbbá olyan festék- és lakkréteggel bevont postaládák, amelyek meggátolják, hogy a rozsda eluralkodjon a felületen, így ezeket abszolút lehet kültéren használni. Ráadásul a kültéri postaládáknak a levélbedobó nyílása is zárt rendszerű, ilyenkor valamilyen takarófedelet használnak, hogy az eső, hó nem essen bele. Valamint a lemez széle is fel van hajtva, mint egy esőelvezető, így lefolyik róla az esővíz. Ezeknek a postaládáknak az ajtajára, vagy az elejére, szintén egy védett helyre van téve a névtartó tábla, így az esővíz nem mossa le a tulajdonos nevét.
LÉPCSŐHÁZI POSTALÁDÁK FORGALMAZÁSA A KULCSKIRÁLYBAN
1065 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 63.
Telefon: 06-1-312-2064 és 06-70-322-7328