A budapesti Kulcskirály zárszaküzlet több évtizede forgalmazza a legtöbb világmárka zárbetétjeit. Amit kulcs működtet, azt meg lehet úgy csinálni, hogy egy kulcs működtessen többféle zárat.
Ez alatt azt értjük, ha van egy postaládám, egy tároló lakatom, és az otthonomon több ajtózár, azt egy féle típusból, azonos kulcsra lehet kódolni. Ebben az eseteben nem lesz záranként egy halom kulcsunk, hanem egy kulcs nyit mindent.
Hol lehet igény arra, hogy azonos kulccsal működjenek a zárbetétek? Bárhol, ahol egy zárnál többet használunk. Nyugat-Európában már évtizedek óta csak úgy vásárolnak zárat, hogy az egyen-kulcsosítva van. Nem csak egy épületen belül lehet egységes zárbetétben gondolkodni. Amennyiben több ingatlannal vagy irodával is rendelkezünk, azoknak a zárbetétjei is integrálhatók az egykulcsos zárrendszerbe.
Van az azonos kulccsal működő zárbetéteknél azonban egy nagyon fontos technikai feltétel, aminek meg kell felelni. Ez pedig a következő:
A kulcs és a zár típusa nem változhat, csak a zárbetét mérete! Egy Mauer zárbetét esetében pl., ahol van 22×22 méret (ez a 40-es zártszelvényben lévő kapuba tökéletes), nem kódolható össze a 31×31 mérettel, mivel a kulcs hossza nem ugyanaz. Ebben az esetben a megoldás, hogy a 22×22 mm méret helyett, 31×31 mm-es zárbetétet kell beszerelni, és törésvédő pajzsot kell alkalmazni, ha megoldható, hegesztve! Szerencsére egy jól felszerelt zárszaküzlet, mint a Kulcskirály, rendelkezik megfelelő kiegészítő pajzsokkal is.
Egy olyan zárszaküzletben ahol helyben el tudják készíteni a zárbetéteket, minden ilyen technikai dologra felhívják a kedves vásárló figyelmét.
Mi minden lehetséges ugyanazzal a kulccsal? Szinte bármi. Lakat, zárbetét, postaládazár, elektromos kapcsoló, stb.
Tehetek-e a kapuba egy alacsonyabb biztonságú zárbetétet, mint a bejárati ajtóba? Ha a cél az, hogy mindet egy kulcs nyisson, akkor minden zárbetétnek ugyanannak a minőségnek és típusnak kell lennie, a kapuban is és a bejárati ajtóban is. Természetesen a zárbetét mérete eltérhet, az lehet különböző.
Lehet-e utólag vásárolni a kulcshoz zárbetétet? Igen, és a rendelés módja lehet igen egyszerű. Ha másolásvédett kulcsos zárbetétet vásárolt régebben, ahhoz kapott egy biztonsági kártyát, ilyen pl. az RB LOCXIS típus. Ebben az esetben nincs más teendő, mint a kártyát vagy személyesen, vagy elektronikus úton elküldi nekünk, és mi ez alapján elkészítjük azt a zárbetétet, amire önnek szüksége van. Lehet egy, de lehet bármennyi zárbetétet utánrendelni. Ezeknél a minőségi és profi zárbetéteknél van lehetőség olyan megoldásra is, hogy a főkulcson kívül készítünk csoportkulcsokat, melyeket olyan személyeknek is adhat, akiket csak bizonyos helyekre szeretne beengedni. Egy egyszerű példa: a családi ház már egy kulccsal működik, de a kertésznek csak olyan kulcsot szeretnénk adni, amivel csak a kaput tudja nyitni. Ez megoldható, akár utólag is!
Az egykulcsos zárak nagyon kényelmesek, nem növeljük a kulcscsomót, nem kell keresgetni, hogy melyik zárhoz, melyik kulcs lehet a jó.
Az azonos zárbetétek életet is menthetnek! Egy bejárati ajtón is még mostanában is van, hogy 2-3 zár is van. Ilyenkor akár percek telnek el azzal, hogy keresgetjük, vajon melyik a jó kulcs az adott zárba. Sokkal egyszerűbb, ha csak egy kulcsom van, amivel mindegyik zárat tudom működtetni. Így, ha valaki esetleg rosszul van bent, sokkal hamarabb bejutunk és tudunk segítséget hívni. Sose keverjük össze a mennyiséget a minőséggel!
Az azonos kulccsal működő zárak lehetnek felső, tekerőgombos zárbetét kulcsai, lehetnek egy hevederzár kulcsai, vagy egy normál zárbetét kulcsai.
Megoldható fogaskerekes zárbetétként, illetve gombos zárbetét is készíthető belőle. A vészfunkcióval szintén életet menthetünk!
Zárbetétek azonosítása a Kulcskirályban!
06-1-312-2064 és 06-70-322-7328