Elég bosszantó helyzeteket szülhet az élet, például azt, ha egy zárhoz minden kulcs elvész. Azonban ilyenkor sem kell kétségbe esni, van lehetőség arra, hogy a zárhoz készüljön el maga a kulcs. Persze az, hogy ki dönt e mellett és ki cserélteti le inkább az egész zárszerkezetet, szintén egyéni mérlegelés kérdése. Az viszont biztos, hogy a legjobb tanács az lehet, hogy mindig legyen pótkulcsunk. Hisz egy kulcsot sokkal könnyebb másolni, mint egy zár alapján elkészíteni. De ez is lehetséges.
Kulcs készítése zár alapján
Bár logikusnak tűnhet zár alapján elkészíteni a kulcsot, ez egyáltalán nem egyszerű történet. Ha a zárat szét lehet szerelni, akkor a lakatos fel tudja törni a zár kódját és tud hozzá illó kulcsot készíteni. Ez azt jelenti, hogy a zárat alkotó csapokat feltérképezi. A zárat különböző hosszúságú csapok alkotják, ezek hossza és sorrendje is más és más a különböző záraknál. Ha a lakatos szétszedi a zárat, meg tudja állapítani ennek a mintázatát és el lehet készíteni a kulcsot.
Van azonban olyan módszer is, amihez nem kell szétszedni a zárat. Ekkor lenyomatot vesznek a zárról. Ilyenkor egy üres kulcsot helyeznek a zárba és ezt fordítják el. A csapok a kulcsnak nyomódnak, nyomot hagynak, itt kell vágásokat készíteni. Ezt a folyamatot persze többször is meg kell ismételni, hogy minden vágás megfelelő legyen. Ehhez szakképzett, a megfelelő szerszámokkal rendelkező lakatosra van szükség.
Fontos a pótkulcs
Sok olyan helyzet adódhat, amikor elvész a kulcs, de nincs lehetőség vagy szándék a zárcserére. A kulcsot kidobhatjuk a szemétbe, beleeshet a csatornába, folyóba, vagy bármi más is történhet. Persze ha a zár alapján elkészül az új kulcs, abból azért mindenképp érdemes másolatot csinálni, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyen bosszantó helyzet.
Ha egy kulcsot egyedül használunk, például irodánk kulcsát, vagy egyedül élünk, akkor is szükséges a pótkulcs. Ezt rábízhatjuk barátunkra, rokonunkra vagy ideális esetben egy jó szomszédra, és akkor közel lesz a segítség.